2014. január 1., szerda

SzerszámSzerda

Miskolczi Gáspárt, a barokk korban élt tudóst Egy Jeles Vad-kert című természetrajzi munkájáról ismerhetjük. Azt azonban kevesen tudják, hogy a jeles tudós élete vége felé egy másik, hosszas és alapos kutatásra épülő művet is kiadott Egy Jeles Fémmíves-műhely címmel. Ebből a méltánytalanul feledett írásból származik a következő rész:
Az Kalapátsról

Az Malleum, amely Hazánkban Kalapátsként is ismert, olly betses tulajdonságokkal bír, mellyek miatt egyetlen jó Arany-míves asztaláról sem hiányozhat. Rendkívül hasznos és felettébb becses volta pedig könnyen kitűnik ez kétféle Mutogatásokból.
Először. Hogy az Kalapátsnak segélyével mindenfajta fém, de legkiváltképpen az Aurum olly simára és fényesre üthető, hogy nehezen is igényelne további Munkálkodásokat.
Másodszor. Hogy az Kalapátsnak és egyéb Szerszámoknak segélyével az jó Arany-míves az ő remekébe bármelly Formát avagy Mintát könnyűszerrel bele üt.
 Mivel pegdig az Kalapátsnak munkálkodó felülete nemhiába neveztetvén Fejnek, olly szerepet tölt be az Kalapátson, mint az Emberen az ő Feje, érdemes erről kicsit bővebben szólanunk.
Mert miképpen vezeti az Embert különféle cselekedeteiben az ő Feje, azonképpen vezeti az Kalapátsot az ő feje, melly fémből lévén, Súlyánál fogva az Kalapáts lendületét főképpen okozhatja. Azonban amint az Kalapáts nem moccanhat az ő Mestere, az Arany-míves segélye nélkül, azonképpen az Ember sem moccanhat az ő Ura, a Megváltó Jézus Krisztus segedelme nélkül, és miképpen az Arany-míves Mester az ő Kalapátsát okkal és bölcsen használván szépet és jót teremt, azonképpen rendeltetett az Ember az ő Ura által a Szépnek és Jónak mindenkori cselekvésére.

Bár az én kalapácsaim közül egyik sem ilyen, azért igaz rá mindaz, amit a jeles Miskolczi Gáspár úr megállapított :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése